Kissé meglepődött az a holland hajós, aki egy autót talált a Dunában. A Janny nevű hajó a folyó osztrák szakaszán időzött, amikor induláskor a kapitány észlelte, hogy nehezen jön fel a horgony. Mint kiderült, a vasmacskába egy BMW akadt, ám az igazi sokkot az okozta, hogy a vezető is benne ült. A rendőrség már azonosította a halottat, aki 2007 márciusában tűnt el.
Az amerikai rendőrség egy rablót keres, aki újszerű módon maszkírozta magát. Az elkövető egy késsel fenyegette egy üzlet dolgozóit, és a bevétel átadására szólította fel őket. A biztonsági kamera felvette az esetet, ám a felvétel nem sokat ér, ugyanis a férfi az egész fejét vécépapírral tekerte körbe, így támpontot csak a testalkata és az öltözéke adhat. A rabló még szabadlábon van, pedig szag alapján, rendőrkutya segítségével is megpróbálták utolérni.
Kis híján sokkot kapott egy ausztrál nő, aki egy méhrajt talált a szárítón. A nő kiment az udvarra, hogy bevigye a szárítóról a ruhát, ám azt találta, hogy a kötélről lelógó színes zoknikat összefüggő méhréteg borítja. Méhészt hívott segítségül, aki húszezerre becsüli a rovarok számát. A szakember szerint a raj új helyet keresett a kaptárnak. 
Big Jake névre hallgat az az állat, amelyet a Guinness Rekordok Könyve a világ legnagyobb élő lovaként tart számon. A kilenc éves paripa majdnem nyolc centivel szárnyalja túl a korábbi csúcstartót. Bár méretei lenyűgözőek, gazdája szerint Jake békés, és nagyon szereti az embereket. Ez utóbbi tulajdonsága jól jön a mindennapokban, ugyanis a világ legnagyobb lova beteg gyerekek számára gyűjt adományokat.
Letartóztattak egy nőt Nebraska államban, akit azzal vádolnak, hogy kiharapott egy darabot egy férfi füléből. A rendőrség szóvivője szerint a férfi egy partin kövérnek nevezte a 21 éves Anna Godfrey-t, mire az állítólag azonnal megtorolta a sérelmet, és jelentős részt szakított ki fogaival a fülből. A nőt testi sértéssel vádolják, a hiányzó darab nem került elő.